blog

Versenyt csinálok a takarításból a gyerekek között

Egy bajom van a jutalmazós módszerrel: hogy láthatólag leginkább az motiválja ezzel őket, hogy tuti kapnak a segítségért cserébe valamit. Ha azt szeretném, hogy tényleg élvezzék is, akkor valami extrát kell belevinnem.

Kitaláltam, hogy versenyt csinálok közöttük. Figyeljük a gyorsaságot, a hatékonyságot és a motiváltságot is. Például pár extra ponttért be lehet vállalni a megadott feladatokon kívül mást is. 3 napja írogatjuk egy táblára, kinek, hány pontja van, így látják egymásét is, ez motiválja őket, hogy jobbak legyenek. Sőt, a legtöbb pontot akkor kapják, ha összefognak és csapatban dolgoznak  vagy csak segítenek egymásnak.

Elképzelésem szerint minden hétvégén összeszámoljuk a pontokat és jöhet a jutalom. Így egyrészt be tudják előre osztani, mikor kell egy kicsit jobban belehúzni, ha nyerni akarnak, másrészt levonhatjuk az előző hét tanulságait – szeretném, ha megtanulnák, mennyi mindent profitálhatnak az élet más területein abból, hogy segítenek a ház körül.

Vélemény, hozzászólás?