Azt hiszem most értük el a mélypontot, napok óta tart a projektem, de ennyire kedvetlenek még nem voltak a gyerekek. Egy elég szemléletes diagramot tudnék arra összerakni, hogyan csökkent a kedvük a napok alatt vagy épp az ingadozóból hogyan konvergált aztán mostanra egészen a nullához.
Pedig mindent bedobtam, amit az okos könyvek is írnak: a rendes elmagyarázását annak, mit várok el, a felügyeletet, a kor szerinti feladatkiosztást. Sőt, már készítettem időbeosztást is, ki, mikor végezze el az adott házimunkát, hogy átlássák, mikor épp mi fér bele.
Egészen kezdtem elveszíteni a fonalat, egészen addig a pontig, amikor a nagyobból egyszerre csak kibukott a kérdés egyik délután: haragszom-e rájuk, azért kell ennyit mostanában takarítani?
Kiderült ezt mindegyik így gondolja, még a legkisebb is, szóval tervezhetem akármilyen perfektre az egész stratégiát, fenét se ér, ha közben türelmetlenül figyelem, használ-e a tervem, jól csinálja-e a gyerek vagy egyáltalán, egyre több dolgot zúdítok a gyerekekre.
Akkor még trükköznöm is kell kicsit azért is, hogy mókás legyen nekik a takarítás, de legalább valami olyasmi, amit természetesnek vesznek, hogy megcsinálnak és ne az legyen a fejükben, hogy hát takarítás=anya biztos utál.
