Az a helyzet, hogy a 4. nap végére végül teljesen feladtam az egy hetesnek indult, “én-aztán-nem-takarítok-mindent” sztrájkot, bravó! Eddigre már teljesen eluralkodott rajtam a türelmetlenség és inkább úgy voltam vele, nem érdekel, bevállalom mégis az egészet.
Még trükköztem azzal, hogy a legnagyobbnak csináltam egy listát, amivel kapcsolatban annyit kértem tőle, hogy “hát minél előbb kérlek szépen”. A feladatok 10%-ára maradt csak ideje, ahogy láttam, egész egyszerűen túl lassan haladt. A középsőt megkértem, azon felbuzdulva, hogy nagy lelkesen magától segített kipakolni a bevásárlást az autóból, segítsen rendet rakni a kamrában, aztán majd utána a mosogatógépből is a tiszta edényeket segítsen a helyükre rakni. A lelkesedés fokozatosan lankadt, ahogy az arcáról is percről-percre olvadt le a mosoly. A mosogatógép kipakolásáig együtt már el se jutottunk.
Az 5. nap reggel viszont a 4 éves megjegyezte, azért nem szeret takarítani, mert azt látja, anyának attól mindig rossz kedve van, ne is csináljuk inkább.
Na én itt elszégyelltem magam, mert ha a legkisebb is már ilyen korban azt gondolja, a takarítás valami borzalmas dolog, hiszen csak szomorúság van belőle, akkor valószínűleg a sztrájk és a vele járó türelmetlenségem a lehető legrosszabb mód, amit csak választhattam.
Új stratégián dolgozom, értékelem az elmúlt pár napot, mit rontottam el:
- Nem voltam elég világos a feladatokkal kapcsolatban.
- Nem mondtam, mennyi időt vesz igénybe.
- Következetlenül, túl sok mindent bíztam rájuk.
- …és a legnagyobb baromság, hogy túl hirtelen zúdítottam rájuk mindent. Szegények kettőt pislogtak, anya meg már türelmetlen volt, miért nem működik a hibátlannak gondolt terve.
Na de most minden más lesz!
A fokozatosság a kulcs a gyerekek házimunkára való nevelésében! Soha ne változtassunk az életmódjukon drasztikusan hirtelen – annál lassabban és nehezebben fognak alkalmazkodni! Ehhez összefoglaltuk néhány pontban a legfontosabb előkészületeket!
