Na, nálam ez tegnap jött el, miután a 14 éves nagyobbik fiam edzésről maradt sáros-fűfoltos cuccait gyömöszöltem az amúgy is már teli mosógépbe, remélve, hogy az a program, ami kihozza a sarat, az kihozza az edzés utáni – szerinte kötelező – ragacsos lónyálat, amit sikerült a táskájába öntenie a buszon hazafelé.
Szóval ahogy gyömöszöltem a ruhákat a gépbe, átfutott az agyamon, egy tízes skálán mennyire vagyok a világ legrosszabb anyukája, hogy másról sem álmodozom különösen a tavalyi karanténos-otthontanulós időszak óta, hogy valami mágikus módon a lakás legalább 1 órát bírna ki tisztán – a folyamatos lelkiismeret-furdalás ugye, hogy mások biztos jobban csinálják.
Anyaként már régóta nem tudom, melyik a vészjóslóbb, ha túl nagy a zaj, vagy ha túl nagy a csend, mindenesetre mikor beerőltettem végre a mosógép ajtaját, gyanús lett, hogy a 7 évestől percek óta nem hallom az “Anya, ez hova való?” kérdést, miután megkértem, hogy segítsen a bevásárlókosár kipakolásában. Rohanok vissza a konyhába, gyerek a széken, kutyaszemekkel néz rám, mögötte a hűtőből, a zárt ajtó ellenére szivárog alul a tej. Kinyitom, abban a pillanatban a fél tartalom borul rám, majd a földre – a gyerek jó időérzékkel ekkor dönt úgy, hogy lelép. Reménykedve abban, hogy a folyósabb, ragadósabb összetevők nem eszik be magukat örökre a fuga közé igyekeztem átvetődni a nappalin, hogy eljussak a fürdőszobában tartott tisztító cuccaimhoz – mármint tényleg vetődni, ugyanis a legkisebb gyerek, a 4 éves lányom a 10 perce elrakodott játékait sikeresen ismét szanaszét hordta a szobában.
Ahogy sikáltam a konyha padlóját egyszer csak eszembe jutott a sok életvezetési tanácsadó könyv és az okoskodó oktatóvideók arról, hogyan is kéne, három gyerek mellett rendet is tartani és még a kikapcsolódásra is időt szánni – na most én eldöntöttem, majd úgy, hogy tartok egy hetes sztrájkot, csak a legszükségesebbeket végzem el és megtanítom a gyerkőcöket, hogy vegyék ki a részüket a házimunkából.
Ehhez mondjuk segítséget kell találnom…
Pszichológiai tanulmányok javarészt azon az állásponton vannak, hogy a gyerekeket a házimunkára nevelni két fontos tényezőtől függ: a szülő hozzáállásától és attól, miként kezeljük a házimunkát – büntetésként vagy együttműködésként. Kapcsolódó blogunkban ennek járunk utána.
