Oké, szóval a tervem az volt, hogy majd sztrájkba kezdek és nem fogok mindent megcsinálni a gyerekek helyett, hogy lássuk, átérzik-e, mennyit számít az a rengeteg házimunka, amit muszáj elvégezni minden nap, hogy tip-top legyen a lakás.
Na, ez a “remek” terv tartott körülbelül 3 napig, amikor is ennek a részeként jó pár feladatot átadtam nekik. Igazából már abból sejtettem, hogy pár dolgot jobb lesz átgondolni, mikor a legnagyobbnak sikerült egybemosnia a fehér ruhákkal a bordó focis zokniját, amit előző teregetés alkalmával benne felejtett a dobban. (De legalább sikerült kiteregetnie – első nap még úgy gondolta várhat pár órát a teregetés, a tiszta nedves ruhának semmi baja nem lesz, ha pár órát bent hagyjuk a mosógépben.)
A legkisebbel elég jól haladtak a dolgok, igazából az elején még élvezte is, hogy azt “játszuk” ki pakol el gyorsabban minden játékot a helyére, de aztán a második nap végére kérlelhetetlenül megunta, én meg nem akartam vele veszekedni, így inkább bevállaltam az egészet.
A 7 éves egyébként maga vállalkozott arra, hogy segít nekem kipakolni az újabb bevásárlást – aztán minden örömöm és büszkeségem ellenére összeszorított szájjal néztem végig, ahogy gyömöszöli be bármiféle rendszer nélkül az élelmiszert a hűtőbe. Megdicsértem, majd később titokban átrendeztem az egészet.
Szóval ez a sztrájk dolog azt hiszem bizton állíthatjuk, hogy nem jött be. Csak rá kéne jönnöm, mit csinálok rosszul.
A gyerekek házimunkára való nevelésében kulcskérdés a szülő hozzáállása – de mivel ez egy lassú és nem egyszer nehézkes folyamat, elég könnyen el tudjuk veszíteni a fókuszt. 4 pontban gyűjtöttük össze, mit kerülj el biztosan!
